A névváltoztatási ötlet nem a semmiből érkezett, mert Trump nemrég az "AI Force" létrehozását is bejelentette, amelynek ...
Ha esetleg azon törnétek a fejeteket, hogy hogyan győzhette le a piros csapat a sokáig előnyben lévő riválisát, akkor arra a ...
A memória ára egy év alatt több mint 300 százalékkal nőtt.
A leállítás önmagában nem védi meg a számítógépet a hálózaton érkező túlfeszültségtől, néhány óvintézkedéssel viszont ...
Egy ház, egy hűtő és egy erős táp önmagában még csak három alkatrész, együtt azonban már meghatározzák, mennyire lesz könnyen szerelhető, jól hűthető, csendes és később bővíthető a teljes konfiguráció ...
A mobilok szoftveres tapaszai nem csak új funkciókat hoznak, hanem tényleges biztonsági réseket is betömnek. Az Apple ...
A redmondiak már most elkezdenek figyelmeztetni minden rendszergazdát, hogy időben elkezdhessék az általuk gondozott eszközök ...
A másik probléma a Face ID-val kapcsolatos, több beszámoló szerint a sikertelen arcfelismerés után a készülék lefagy, majd ...
Roppant bosszantó tud lenni, amikor azonos fájlok többször annyi helyet foglalnak adattárolódon, csak mert duplikálódtak az idő folyamán. Segítünk ezeket felkutatni és kigyomlálni.
Több forrás is azt állítja, hogy az Nvidia már el is tolta az új generációs kártyákat, úgyhogy jól öleljétek meg a jelenlegi ...
Egy olasz férfi hét, illegálisan Magyarországon tartózkodó utasával próbált elmenekülni a rendőrök elől. Hirdetés Nem ...