Az 1987-es bajnokcsapat, valamint az 1997-es bajnok és kupagyőztes együttes részéről is többen megjelentek az ünnepségen.
A magyar válogatott pénteken 20:45-kor lép pályára először a Nemzetek Ligája új kiírásában, az ellenfél pedig Ukrajna lesz a ...
A Kispest-Honvéd hivatalos oldalán tette közzé, hogy tehetséges játékosa, Somogyi Ádám szárkapocscsont-törést szenvedett az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar U21-es válogatott edzésén.
A Puskás Akadémia ukrán játékosa, Artem Favorov a magyar válogatottat és annak kulcsembereit is elemezte a szombati Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére ...
A Spíler TV kommentátora, Márkus Ádám interjút készített a Liverpool magyar válogatott középpályásával, Szoboszlai Dominikkal ...
Az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás adott interjút a Telexnek, a beszélgetés során több érdekes témára is kitértek, az alábbiakban ebből idézünk. A szakembert arról is kérdezték, hogy Borbély Balázs ...
Aurelio De Laurentiis tréfálkozva azt mondta: reméli, dicsérő szavai után nem rúgják ki 2-3 meccs múlva a kapitányt.
Premier League: Az angol labdarúgó-bajnokság független felülvizsgálati bizottsága megállapította, hogy a hónap elején ...
Ryan Gravenberch mellett Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is megszólalt a Liverpool új idényéről, az új vezetőedző, Andoni Iraola érkezéséről, valamint a csapaton belüli változásokról. A magyar válo ...
A CIES, azaz a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja bemutatta a legmagasabb átlagmagasságú kezdőcsapait a világ 50 legerősebb bajnokságaiból csapatokra bontva. Ezen a listán ...
A fogdában töltötte az éjszakát két férfi a Nagykanizsa-Videoton NB II-es mérkőzés után. Egyikőjük maszkkal takarta el az arcát, így akarta áttörni az egyenruhások sorfalát, akik megakadályozták ebben ...