Előbb 2030-ban be kell lépni az európai árfolyam-mechanizmusba, és teljesíteni a legalább kétéves várakozási időt. A legnagyobb akadályt mégsem ezek jelentik.
Az ügyészség szerint a vádlottak egy 2018-ban elhunyt ismerős sírboltját törték fel, hogy értékekhez jussanak; ismertetjük a kárt és a várt szankciókat.
Halála előtt kilenc nappal adott interjút, amiben felesége elvesztéséről is beszélt, és elárulta, van-e még olyan álma, amit ...
Két meccset ki kell hagynia a francia futballbajnokságot vezető Monaco csatárának, Paris Brunnernek, aki provokatív ...
Karbantartás miatt csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik a 2-es metró vasárnap hajnaltól délig, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Vasárnap déltől ismét a teljes ...
Börtönképzések: a fogvatartottak több szakmában szerezhetnek végzettséget, a burkolóképzés 76 sikeres vizsgával zárult öt ...
A megkérdezettek jelentős többsége valószínűnek tartja, hogy a volt miniszterelnök strómanjai voltak egyes kiemelkedően ...
A miniszter kitért arra is, hogy a pécsi vonalon komoly fejlesztésekre van szükség a jelenlegi karbantartáson túl is.
Az Egyesült Államok és Kína január 10-ig, további két hónappal meghosszabbítja a november 10-én lejáró kereskedelmi ...
A sportállamtitkárság 2024-ben 55 milliárd forintnyi taotámogatás elutasítását javasolta, ezt levélben közölték Csányi ...
Interjút adott Várkonyi Andrea a házasságáról, a férjéről, luxizásról és a szerinte velük kapcsolatos alaptalan pletykákról ...
A Gregori Aminoff-díj a fizikai és kémiai Nobel-díj mellett a Svéd Királyi Tudományos Akadémia egyik legrangosabb ...
Results that may be inaccessible to you are currently showing.
Hide inaccessible results